Folyamatosan változik a turbós Suzuki

2018.06.05. 11:22

2013-ban mutatták be tanulmányként a Suzuki Recursiont, a turbós kéthengeres motorjukat, és most már nagy úgy tűnik, hogy 2019-ben már a szalonokban lesz. Eleinte 588 köbcentis soros kéthengeresről volt szó, ami aztán 700 köbcentis lett, és folyamatosan kerülnek elő a különböző szabadalmi rajzok.

Nem csak a motor fejlődött, hanem körülötte minden, a Recursion alumínium hídvázát acél térhálósra cserélték, az intercoolert kivették az ülés alól, és a blokk fölé, az airboxhoz költözött. A turbó helyzete viszont végig állandó volt, a motor előtt kapott helyet. A mostani, legfrissebb szabadalmi képről forradalmi újdonság nem derül ki, viszont az látszik, hogy egykarú lengővillát terveznek hozzá - a 2013-as Recursion-ön is az volt, de azóta sokat változott a formája.

Az is kiderült, hogy a GSX700T nevet szánják a típusnak, és pletyka szinten felmerült, hogy a Katana nevet is leporolják a kedvéért. Ha minden jól megy, az őszi kiállítások valamelyikén előben is láthatjuk a szériaérett modellt.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.