Jövőre jön a KTM 390 Adventure

2018.06.21. 13:12

A KTM 390-es túraenduróját tulajdonképpen a 390 Duke 2013-as bemutatója óta várjuk, és most végre úgy tűnik, az osztrákok jóváhagyták a 390 Adventure-t - ha hihetünk a KTM Indiai részlegét és a Bajajt vezetőjének, akkor már 2019-ben kapható lesz.

ktm-390-adventure-photoshop

Az alapok megegyeznek majd a 390 Duke-kal, tehát a 373 köbcentis egyhengerest építik bele, mely 43 lóerőt tud, vagyis egész jó túrákat is be lehet vállalni vele. A futóműve várhatóan hosszabb lesz, a felnik küllősek lesznek, az első abroncs pedig legalább 19 collos lesz.

A nagy őszi kiállításokra így két új KTM túraendurót is várhatunk, az egyik ugye a 390 Adventure lesz, a másik pedig a tavaly még csak tanulmányként turnéztatott, kéthengeres 790 Adventure.