A belgáknál a sör is jó, de ez egyenesen büntet

2018.07.17. 16:48 Módosítva: 2018.07.17. 16:51

A belga Saroléa öt éve éledt újjá, majd következő évben már ott voltak a  Man TT-n az elektromos superbike-ok mezőnyében. Ha nem is mindig hozták az eredményeket, 2017-ben Dean harrison azért összerakott a motorjukkal egy 174 km/h-s átlagtempójú kört.

A Man-szigeten gyűjtött tapasztalatok mentén készült el a Sarolea MANX7 Limited nevű utcai modelljük - ez lényegében a versenymotor irányjelzővel, visszapillantóval és fényszóróval ellátott változata. Az SP7 versenymotorhoz képest módosítottak az idomokon, a légrugós központi rugóstagot egy tekercsrugósra cserélték, a bekötés módja is változott, az első futómű és a fékrendszer is egy szelídebb - de közel sem hétköznapi - darab lett, de a motor alapvetően ugyanaz, amivel a szigeten is mentek.

A Saroleának van néhány nagyon érdekes megoldása, az egyik, hogy a motoron szinte minden szénszálas, illetve a láncfeszítő mechanizmusa is szokatlan: nem a lengővillán kell állítani, hanem elöl, a kihajtásnál.

Szintén érdekes a hátsó féknyereg, melyet a lengővillába ágyaztak, illetve a lábtartó is szokatlan, mely ugyan a vázhoz kapcsolódik, de a lengővillán keresztül jön ki.

A motor névleges teljesítménye 161 lóerő, amit egy léghűtéses, szénkefe nélküli villanymotor ad le. Háromféle akkupakkal rendelhető, az alap egy 14 kWh-s csomag, de lehet 18 kWh-ssal és 22 kWh-ssal is rendeln - a huszonkettessel állítólag 329 kilométer is lehet a motor hatótávolsága. Az akkucsomag egyébként nem fixen beépített, hanem eltávolítható és cserélhető, illetve megfelelő töltőáram esetén 25 perc alatt 80%-ra tölthető.

A már említett, egyszerűbb futóművet az Öhlins szállítja, az első villa egy FGRT-200, a központi rugóstag pedig egy TTX36, mind a kettő komoly versenymotyó, ahogyan a fékrendszer is, melynek a francia Beringer a beszállítója.

Csúcsminőségű alkatrészek, méregdrága anyagok (nem véletlen, hogy a legnagyobb akkucsomaggal is csak 216 kiló), előremutató technológia - ezekből már kapásból ki lehet találni, hogy nem lesz olcsó, a 18 kWh-s akkuval 13,8 millió forintba kerül, míg a 22 kWh-s csúcsmodell majdnem 15 millió forint.