Így könnyebb megérteni az új BMW S 1000 RR formáját

2018.09.13. 15:53

A múlt héten került ki a 2019-es BMW S 1000 RR formaterve - egy fekete-fehér 3D rajz, amelyen látszott, hogy a bajorok szakítanak az eddigi aszimmetrikus formanyelvvel. Az amerikai Asphalt and Rubber olvasója pedig nem vacakolt sokat, és kiszínezte a képet különböző S 1000 RR fényezésekkel, hogy segítsen elképzelni, milyen lesz valójában.

Három kombinációt láthatunk, az egyik a leggyakoribb felállás a piros-kék-fehér, de elkészítette az első S 1000 RR egyik jellegzetes fényezését, amit lime greennek szoktak hívni, de igazából valahol félúton van a sárga és a zöld között, a harmadik pedig egy sima fehér kivitel.

Bár ezekből felesleges lenne messzemenő következtetéseket levonni, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy éppen ezek a színek éppen ezekben az elrendezésben lesznek, viszont a valószerű színektől lesz élő a kép, és így valahogyan fogyaszthatóbb és jobban értelmezhető az új forma.

Bár a dizájn teljesen új lesz, a következő S 1000 RR esetében a műszaki tartalom is érdekes lesz: új lesz a váz, a lengővilla és a blokk is - a visszafelé forgó főtengelynek köszönhetően javulni fog a kezelőhetősége, és állítólag teljesítményben felzárkóztatják a Panigale V4-hez.