Lúdbőröztetően csodálatosan búcsúztatják az MV Agusta F4-et

2018.10.19. 11:40

Az MV Agusta visszavonultatja az F4-et, a márka ezres superbike-ját, mely már húsz éve velünk van - az elsőt még 1998-ban mutatták be, és a legendás Massimo Tamburini vezette a fejlesztést a Cagiva Research Centerrel, a mester közvetlenül a Ducati 916 után kezdte meg a munkát az MV Augsta újkori sportmotorján. Az F4 rengeteg műszaki különlegességet vonultatott fel, ilyen volt az ülés alá húzott négy kipufogóvég, az ultra-vaskos első teló (49 illetve 50 mm belsőcső-átmérővel), valamint azon kevés motorok közé tartozik, melyeknél a hemiszférikus (félgömb alakú) égésteret sikerült hengerenként négy szeleppel párosítani.

Mielőtt azonban húsz év után leköszönne az F4, még bemutattak belőle egy búcsúzó különleges kiadást, egy minden eddiginél kívánatosabbat és csodálatosabbat, melyből mindössze 100 darab készül. Az F4 Claudiónak keresztelt modellel a 2011-ben elhunyt Claudio Castiglioni előtt tisztelegnek - ő volt az, aki a fémipari Cagivából motorgyártót faragott a hetvenes évek végén, majd felvásárolta a Ducatit, az MV Agustát és a Husqvarnát. Azóta a Cagiva, mint önálló márka lényegében megszűnt, a Ducati a VW csoporthoz került, a Husqvarna pedig a KTM-é lett.

Az F4 Claudio kiindulási pontja az F4 csúcsváltozata, az RC volt, mely race kittel 212 lóerőt és és 115 Nm nyomatékot tud, de race kit nélkül is van 205 közúton is legális lóereje. A Claudio kiadáshoz az MV versenyrészlege átdolgozta a hengerfejet, javítottak az áramlási viszonyain, illetve a mozgó alkatrészeket DLC bevonattal látták el, hogy kisebb legyen a súrlódásuk és jobban tűrjék a terhelést. Ezen felül olyan apróságokra is figyeltek, hogy például a szériánál komolyabb gyűrűk kerüljenek a dugattyúkra. A superbike versenymotorokéra megszólalásig hasonlító kipufogórendszert az SC Project szállítja.

Az F4 Claudio karbon idomokat, BST karbon felniket, Öhlins futóművet, csúcskategóriás, a Panigale V4-hez hasonló Brembo Stilema féknyergeket kapott, vagyis a jelenleg elérhető legjobb minőségű perifériákkal szerelték fel. Emellett olyan finomságokat is találni rajta, mint például titán csavarokat és egyedi, CNC-vel mart alumínium elemeket, melyekkel még az F4 RC-nél is könnyebb lett a végeredmény: utcai állapotban 183 kiló, de race kittel és a felesleges dolgok lehámozásával mindössze 174 kilót nyom.

Az F4-gyel már több híres és tiszteletreméltó ember előtt tisztelegtek különkiadással, volt már Agostini, Tamburini és Senna változat, és most az egész atyjával, a márka feltámasztójával búcsúzik a típus.