Először indul közúti versenyen Ducati Panigale V4

2018.10.26. 09:13

Volt már róla szó, hogy a közúti versenyzés világában miért nincs meghatározó szerepe a Ducatinak, ám most úgy tűnik, az olaszok új sportmotorja megtörheti a jeget, például az egyik csapat Panigale V4-gyel áll rajthoz a Macau GP-n.

A Reactive Parts Team pilótája, Steve Heneghan nem BMW-vel vagy valamelyik japán márka sportmotorjával indul a rendkívül veszélyes utcai versenyen - a Macau GP lényegében végig falak és szalagkorlátok között megy, de annyira más a pálya a Man TT-hez képest, hogy nincs értelme összehasonlítani őket - hanem a 200 lóerőnél is erősebb Panigale V4 mellett döntött, és ez lesz az első alkalom, hogy a típus utcai versenyen indul. A rajtrácson egyébként lesz két másik Ducati is, de azok még a kéthengeres Panigalék lesznek.

A motort természeten nem széria állapotban viszik ki: Akrapovic titán kipufogórendszert tettek alá, a HM gyorsváltót építettek be, feltettek pár karbon védőelemet, CRC pályaidomokat csavaroztak fel, illetve átszelepelték a futóművet, hogy megfeleljen a speciális pályára.

Heneghannek ez lesz a hetedik a Macau GP-je, tavaly még Suzuki GSX-R1000-rel indult, akkor a 22. helyen végzett, kíváncsian várjuk, hátha idén befér a top20-ba. A Macau GP november 15. és 18. között zajlik, és ha az elmúlt években nem is szerepeltek jól a Ducatik a kínai versenyen, történelmileg volt már néhány meghatározó eredményük, például 1993-ban az ír Mark Farmer harmadik lett a Ducati 888-cal, Roger Bennett 2001-ben másodiknak vitte be a 996-osát, 2002-ben és 2003-ban pedig Michael Rutter nyert a 998-cal, miközben McGuinness második lett egy 999-cel, majd 2004-ben szintén Ducatiké lett a második és a harmadik hely. Aztán 2008-ig volt egy diadalmentes időszak, amit Michael Rutter tört meg a 1098-cal és egy második hellyel, majd két évvel később újra. 2011-ben volt az utolsó nagy Ducati-ünnepély a Macau GP-n, amikor az akkor vadonatúj 1198 nyergében Rutter lett az első, a második helyen pedig a csapattársa, Martin Jessopp végzett.