A Yamaha R3 alapvetően jó motor, ügyesen belőtték az A2 jogosítványhoz úgy, hogy megmaradt praktikus ingázó járműnek, de minimális módosításokkal rövid versenypályákon is oda lehet vele pörkölni a nagyoknak. És elég felpattintani rá egy GG-Rocket Street kitet, azán a bajuszos-szakállas-nyitott sisakos népek között is megjelenhetünk vele.

A GG-Rocket idomszettel és lámpával ugyanis az R3 hirtelen egy 1960-as éveket idéző motor lesz, nekem például egyből a BMW nineT Racer jutott róla eszembe. A kicsit bumszli farrész, az együléses kialakítás, a mélyen lefutó teli idom, mind elég jól eltalált részlet.
A készlet 340 ezer forintba kerül, és a felszerelése nem igényel extra kreativitást vagy munkát, csak csavarozni kell. A szettben benne van az összes idom, a csavarok, a konzolok, az ülés és a fényszóró a vezetékekkel és az adapterrel. A hátsó lámpához pedig nem is kell nyúlni.

A sima fehér idomon kívül lehet rendelni hozzá különböző mintákkal is, melyeknek a felára 75 ezer forint.