Kiesett a Honda esélyese

2019.01.10. 13:00

A Dakar 3. etapja keményen megszűrte a mezőnyt, a San Juan-Arequipa szakasz 331 mért kilométere és a hozzá tartozó 467 km összekötő sok versenyzőnek betett - ezúttal az igazán dörzsölt, türelmes pilóták tudtak jól helyezkedni. A 2000 méter körüli magasság, folyóhomok és hatalmas dűnék adták a kihívásokat. Xavier de Soultrait (Yamaha) két nap szenvedés után jól vette az akadályokat, és megnyerte a szakaszt. A második Pablo Quintanilla (Husqvarna) lett, aki ezzel vezeti az összesítést, eddig övé a legkiegyensúlyozottabb teljesítmény.

A tegnap legnagyobb vesztese a Honda esélyese, Joan Barreda volt, aki két nappal azután, hogy megszerezte élete 23. szakaszgyőzelmét, súlyosat hibázott - már eleve sérülten motorozott, a versenygépét is megviselte egy korábbi kisebb esés, ezek miatt lankadt a figyelme, és navigációs hibát vétett, aztán a 143. kilométernél rájött, hogy nagyon rossz helyen van - leereszkedett egy olyan helyre, ahol aztán elakadt, végül kénytelen volt feladni, és hívni a mentőhelikoptert - a spanyol motorosnak ez volt a kilencedik Dakarja, ebből négyet nem fejezett be.

A versenyen eddig jól szereplő Matthias Walkner és Ricky Brabec elveszítették eddigi előnyüket, ezzel visszaestek a nyolcadik és a hetedik helyre. Az élen álló Quintanilla a célban a következőt mondta: "Ma elkezdődött az igazi Dakar, és örülök annak, ahol most vagyok. Ez egy nehéz szakasz volt, sok volt a köd, néha alig láttál előre, nem volt meg a kellő látótávolság ahhoz, hogy igazán húzhasd neki. Ezért óvatosan mentem, és a hegyek között sikerült jó döntést hoznom, így időt nyertem a riválisaimhoz képest".

Az összesítettben a harmadik helyen álló KTM-es Sam Sunderland szerint is nehéz napon voltak túl: "igazán trükkös volt a nap, rossz volt a látótávolság, ezért vissza kellett venni a tempóból, néha tényleg csak pár métert láttál be. A roadbook többször is kétértelmű volt, szerintem ez sokakat megzavart. Ahogy haladtunk előre, a motorosok csoportokba rendeződve próbálták megtalálni a helyes utat. A Dakar már csak ilyen, és még mindig az elején vagyunk, még bármi lehet a végére".

A top tízben pillanatnyilag három-három Honda és KTM van, illetve két Yamaha és két Husqvarna, vagyis kiegyenlítetta  mezőny. A szlovák Stefan Svitko - az elmúlt évek legjobb privát versenyzője - a tizenegyedik, Laia Sanz pedig a legjobb nőként a 20. helyen áll. Gyenes Emánuel az 52., Saghmeister Gábor pedig a második szakaszon kiesett.