Ezt a motort nem a zseniális marketing fogja eladni

2019.02.27. 13:27

Az NXT-Rage motorkerékpár marketing szlogenjére még én is értetlenül pislogok. "Badass can also be goodass", azaz a rossz fiú is lehet jó seggű. Ez ugye eredeti nyelven már-már szóviccnek is nevezhető,  ugyanis a rosszfiú tükörfordításban rossz seggű. Azért meg lennék lepve, hogyha vásárlók tömege ezt hallva mindent eldobna és rohanna NXT-t venni, pedig maga a termék nem is rossz.

NXR-RAGE4

Egyébként a fenti frappáns szlogen arra utalhat, hogy ez egy olyan motor amivel bitang jót lehet menni környezetbarát módon. Ezt úgy próbálta elérni a holland gyártó, hogy a tisztán elektromos meghajtású motor vázát egy darab karbonszálas műanyagból készítik. Állításuk szerint így a szokványos elektromos motorkerékpároknál 25%-kal könnyebb, viszont kétszer merevebb vázat sikerült alkotniuk.

Konkrét adatok nélkül nehéz lenne összehasonlítani a konkurensekkel, azaz például az Energica és a Zero hasonló modelljeivel, de a körülbelül 20 000 fontos, azaz 7,3 millió forintos ára éppen a kettő közé pozicionálja.

A trendnek megfelelőlen ledes világító berendezésekkel és 7"-os színes LCD kijelzővel lesz elérhető az NXT. Ezen felül a képek alapján mind az első, mind pedig a hátsó rugós tagok állíthatók lesznek. Már 2019 nyarára ígérik az első darabok átadását, ekkor kiderül, hogy az alacsony tömeggel és merev vázzal sikerült-e egy valóban dinamikus, de jól kezelhető motort készíteni.

NXT RAGE 9

Harm Besseling, a vállalat igazgatója és technikai vezetője minden estre kiemelte, hogy az elektromos motorok tervezése során szakíthatnak a hagyományos tervezési módszerekkel és valódi áttöréseket érhetnek el. A vállaltvezető arról is beszélt, hogy a jövőben a naked modell mellé szeretnének super sport, túra és enduro modellt is piacra dobni.