Szaud-Arábiába mehet a Dakar

2019.04.01. 12:20

A Dakar már tíz éve Dél-Amerikában fut, és már tíz éve megy a sírás, hogy miért hívnak egy versenyt Dakarnak, ami Dél-Amerikában van, névadó város pedig Afrikában.  Egyébként még az afrikai korszakban sem volt mindig Szenegál fővárosában a befutó - 1992-ben Fokvárosba mentek, 2000-ben Dakarból mentek Kairóba, 2003-ban Sharm el Sheikh volt a cél.

dakar st3

A kontinensváltás szerintem nem ártott a versenynek, változatosabb tájakon, jobb infrastruktúra mellett lehetett egészen kemény szakaszokat kijelölni, viszont a dél-amerikai országok arra jutottak, hogy annyira nem éri meg nekik, hogy ott menjen a világ legnagyobb ralija. Az idei év pedig egy mélypont volt: egyedül Peru vállalta a rendezés költségeit, ezért egy rövidített, országhatárt át nem lépő versenyt rendeztek. És ezt a szervezők is érezték.

Arról már tavaly is volt szó, hogy esetleg visszamennének Afrikába, viszont azt is tudjuk, hogy nem szűntek meg azok az okok, ami miatt eljöttek onnan. Így merült fel potenciális helyszínnek a Közel-Kelet.

dakar st3 gyenes

A Vörös-tenger és a Perzsa-öböl között lévő országok alapvetően támogatják a motorsportot, egyfajta imázsjavító csodaszerként tekintenek rá. Így merült fel Szaúd-Arábia, mint lehetőség, akik évente 15 millió dollárt ajánlottak fel a szervezőknek, hogy náluk - vagy részben náluk, bevonva esetleg Jordániát, Egyiptomot és az Egyesült Arab Emírségeket - legyen a verseny 2020-tól 2024-ig. Érdekes adat, hogy Chile mindössze hárommillió dollárt ajánlott fel ugyanezért.