Kezdő sportmotor Kínából

2019.05.18. 14:42

Kínai motorgyártóból talán valamivel több van, mint égen a csillag, néhányukra azonban nekünk is érdemes odafigyelni. Ahogy egy korábbi EICMA szalon kapcsán már írtunk róla, például a CF Moto is elég jól áll európai beágyazottság terén, most pedig egy újabb géppel készülnek. Erről adtak ki egy rövid videót.

A felvételekkel egy 250 köbcentis sportmotor érkezésének igyekeznek megágyazni. A gépet már mozgásban is láthatjuk, és bár a hangját javarészt elfedi a zene, néhány részletet megfigyelhetünk. Így nem titok már, hogy Brembo fékekkel szerelik, fejre állított villát kap, a kipufogó pedig Akrapovic. Persze kérdés, hogy a sorozatgyártású alapkivitelnél is ugyanezeket kapja-e majd a vevő.

A 250SR névre keresztelt sportgép nagy valószínűséggel a márka szintén negyedliteres nakedjének, az NK-nak a műszaki alapjait kapja meg. Ez azt jelenti, hogy a négyütemű egyhengeres blokk 26 lóerő körüli teljesítmény és 22 newtonméteres nyomaték leadására lesz képes. Talán a sportmotornál ezen egy picit pöckölnek még fölfelé.

Az A2-es jogosítvánnyal is vezethető kínai sportgép először minden bizonnyal a gyártó hazai piacán, valamint Indiában lesz kapható, de a tervek szerint Európa is kap belőle. A becslések szerint a 250NK-nál valamivel drágábban mérik majd az idomos változatot, így 3500-4000 angol fontnak megfelelő összegért, azaz mintegy másfél millió forintért kínálhatják. Ezzel szemben a Kawasaki Ninja 400-asa, a Yamaha R3-asa kétmillió körül, míg a KTM RC 390-ese 1,8 millió táján vehető. Ezek jóval erősebbek is.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.