Újabb jel, hogy jön az 1800 köbcentis BMW cruiser

2019.09.23. 08:55

A BMW májusban mutatta be az R18 tanulmányt, amely egy merevvázasnak tűnő (de valójában rugózó), 1800 köbcentis bokszermotorral szerelt cruiser volt, és ígérték, hogy a típus a közeljövőben gyártásba is kerül. Ez olyannyira közel lehet, hogy a franciáknál elindították az előrendelést - 1000 Eurót befizetve jelezhetik a lelkes érdeklődők, hogy várják a modellt, amely ha elkészül, akkor a befizetett összeg lejön a vételárból, és az elsők között vehetik át. Ha pedig valamiért mégsem indul el a szériagyártás, akkor visszakapják a pénzt.

A végleges változatot az optimisták az EICMA-ra várják, a kevésbé derülátók pedig csak egy újabb, a szériához közelebb álló tanulmányra számítanak - igaz, a legutóbbi koncepción nem nagyon volt olyan részlet, mely ne mehetne szériagyártásba - a kormányvégre szerelt karok például biztosan nem mennek át, illetve a rendes zárófény, az irányjelzők és a műszerfal hiánya is olyasmi, amin módosítani fognak.

Az R18 legérdekesebb része az új fejlesztésű 1800-as, léghűtéses bokszermotor, amelyet már motorépítőknek is kiadtak, hogy építsenek köré érdekes járművet.