Vad lett az új Street Triple 765 RS

2019.10.07. 15:21

A Triumph nyilvánosságra hozta a 2020-as Street Triple RS képeit és műszaki adatait. A legfontosabb, hogy a blokk tudja már az Euro5 által előírt kibocsájtási szintet, miközben erősebb és nyomatékosabb lett. A csúcsnyomatéka 79 Nm, és a középső tartományban 9%-kal lett vaskosabb a forgatónyomaték, míg a csúcsteljesítmény nem változott, továbbra is 123 LE, de a középtartományban szintén 9%-kal lett erősebb.

Emellett jobb lett a gázkar reakciója, szebben szól a gyári kipufogó, simább lett a váltó, a gyorsváltó már visszaváltásnál sem kéri a kuplungot és a gázfröccsöt, illetve a csúszókuplungon is dolgoztak. Rövidebb lett az első két fokozat, ezáltal jobban ugrik kis sebességről. 

Új lett a motor külseje is, a leglátványosabb változás az új fényszóró, de szögletesítettek az idomokon, újak a tükrök, illetve módosítottak az ülésen is. Ezen felül továbbfejlesztették a kijelzőt, mely megkapta a GoPro kapcsolódást és együtt tud működni az okostelefonokkal, például képes a navigáció utasításait megjeleníteni. Az üzemmódkapcsoló öt állású, a Road, Rain, Sport és Track mód mellet van egy szabadon konfigurálható opció. Illetve ez az első középkategóriás naked, amely futófényű irányjelzőt kapott.

A Triumph nagyon büszke arra, hogy a Street Triple 765 RS a kategóriájában a legkönnyebb (166 kiló szárazon), ezáltal a súly-lóerő aránya is kiemelkedő - illetve továbbra is odafigyelnek a megfelelő perifériákra, az első féknyergek például a Brembo M50 versenynyergei, a központi rugóstagot az Öhlins szállítja, gyárilag pedig Pirelli Diablo Supercorsa SP V3 abroncsokkal szerelik.

A blokkot ugyanaz a csapat dolgozta át, akik a Moto2-be beszállított motorok fejlesztését is végezték - a nyomatékgörbét egyébként első sorban az új kipufogóval egyengették ki, és főleg a középtartományban vannak komoly változások, vagyis ott, ahol a motort a legtöbbet használják. Ezen felül módosították a főtengelyt és a kiegyensúlyozótengelyt, mindkettő könnyebb lett, így csökkentve a blokk tehetetlenségét - ez köszön vissza a jobb gázreakcióban.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.