Ki jöhet Lorenzo helyére a Repsol Hondához?

2019.11.15. 14:43

Lorenzo a szerződésének lejárta előtt nyugdíjba vonul, a hétvégi valenciai futam lesz számára az utolsó versenye. A bejelentés után egyből megindultak a pletykák, ki kaphatja meg a helyét?

A Repsol Honda nem kapkod a válasszal, a hivatalos kommunikáció szerint most nem ez a legnagyobb gondjuk, hanem a vasárnapi futam, ahol még versenyben vannak a Ducati Corséval a csapatvilágbajnoki címért. A következő fontos pont a csapat életében pedig a következő hétvégi teszt, amikor Márquez kipróbálja az új versenygépét - itt hozzátették a hondások, hogy nyilván jobb lenne, ha két pilótájuk lenne a pályán, de gondban semmiképpen nem lesznek, hiszen a tesztpilótájuk, Stefan Bradl mindenképpen rendelkezésükre áll.

A komolyan is vehető pletykákban három név merült fel Lorenzo helyére: Zarco, Crutchlow és Álex Márquez.

05-johann-zarco-fra dsc4371.gallery full top fullscreen

Látszólag Zarco a legesélyesebb, ráadásul a kétszeres Moto2-es világbajnok francia a szezon utolsó három futamán már egy szatellit Hondával megy, és biztató eredményeket hozott a vadidegen motorral - igaz, ő még a 2018-as RC213V-vel ment, ami kevésbé agresszív gép, mint a 2019-es, vagyis nem tudjuk, mire lenne képes egy gyári motorral, amely karakterében közelebb áll a KTM-hez, mint a Yamahákhoz, amelyekkel Zarco jó versenyeket futott. Bár Zarco örül a felálló helyzetnek, azt nyilatkozta, hogy a LCR Hondában egy remek csapatra lelt, és hogy Crutchlow az eredményei alapján sokkal inkább megérdemelné a gyári ülést.

35-cal-crutchlow-eng-93-marc-marquez-espnrg 7050.gallery full to

Chrutchlow-nak ez már az ötödik hondás szezonja, és úgy tűnik, nem nagyon kapkod, hogy elkerüljön az LCR-től - jelenleg ő a csapat elsőszámú pilótája, míg a Repsolnál csak másodhegedűs lehetne Márquez mellett, miközben jelenleg is gyári versenymotort kap - egy esetleges váltással többet veszíthet, mint amennyit nyerhet.

markezek

Egyre többet emlegetik Álex Márquezt, Marc öccsét, aki idén megnyerte a Moto2-őt, 2014-ben pedig Moto3-ban volt világbajnok. Álex kapcsán idén már többször szóba került, hogy 2020-ra felléphetne a GP-be, érdekes, hogy a bátyja azt tanácsolta neki, hogy a királykategóriába érve inkább egy Yamahára üljön fel, azzal könnyebb lesz a tanulás. Most viszont nyitott egy hely számára, a Repsol Honda pedig így komplett Márquez-csapattá válna - kérdés, hogy Álex mennyire szeretne a bátyja árnyékában maradni? (Amúgy van másik testvérpár is a GP-ben, Aleix Espargaró az Aprilia pilótája, míg öccse, Pol a KTM-nél megy).

Az idősebb Márquez már jelezte, hogy nem szól bele öccsének a döntésébe, de valószínűleg élvezné, hogy egyenlő feltételekkel versenyezhet az öccsével.

Elméleti szinten szóba került még Takaaki Nakagami, ugyanis a japán vezetőség nagyon szeretne egy japán pilótát a gyári csapatba, illetve a tesztpilótai státuszból bármikor előléptethetnék versenyzőnek Stefan Bradlt, aki elég jól ismeri az új versenygépet, és rengeteg tapasztalata van a versenyzésben is.

Bár a szóbeszédekben mindenki felbukkan, akinek valaha köze volt a Hondához, Alvaro Bautista GP-s előléptetése nagyon valószínűtlenül hangzik: nem azért igazolták le rengeteg pénzért a Ducatitól, hogy aztán visszavigyék Superbike-ból a GP-be, abba a mezőnybe, ahol két éve még senki nem látott benne fantáziát.