Már idén bemutatják a retró Bimotát

2020.01.10. 12:04

A Bimota szóvivője megerősítette, hogy a retró hangulatú KB4 sportmotorjukat még idén nyáron bemutathatják - igaz, az még nem a végleges, gyártásra kész modell lesz, hanem egy úgynevezett pre-production, azaz előszériás modell, mely fő egységeit és megoldásait tekintve megegyezik a szériaváltozattal, tehát nem egy, a véglegessel köszönőviszonyban sem lévő tanulmány, de maga a gyártás folyamata még nem kiforrott, illetve sok esetben az utolsó simítások még hátra vannak (ilyen pre-production modelleket lehet látni például az EICMA-n, amikor lelepleznek egy új modellt, illetve néha a nemzetközi bemutatókra is előszériás modelleket szállítanak, amelyeket a rossz nyelvek szerint preparálnak is, hogy jobb benyomást keltsenek az újságírókban). Az első prototípusok a tervek szerint tavasszal készülnek el, majd az éles tesztek után még módosítanak rajtuk, hogy nyárra már szériakész változatot mutogathassanak.

A KB4 lesz a Bimota új korszakának a második modellje - a mostani új korszakot onnan számítjuk, hogy a Kawasaki 49,9%-os részesedést vásárolt az olasz gyártóban. A KB4 blokkja nem a ZX-10R-ből származik, hanem Z1000SX 1043 köbcentis négyhengeresét építik a térhálós csővázba.

A hírek szerint a blokk mellett a Z1000SX elektronikai csomagját is egy az egyben átveszik, hogy legyen valami segítség a pilótának a 140 lóerő megzabolázására, így az új elektronikus gázkar is átkerül erre, amellyel összefüggésben nagyon valószínű, hogy tempomat is kerül a KB4-re. A terv egyébként az, hogy egy hatszázas méretű-súlyú motor legyen a végeredmény egy ezres erejével és nyomatékával - ezzel pedig visszanyúlnak a Bimota eredeti szellemiségéhez, ugyanis a 70-es és a 80-as években volt a cég mottója, hogy 500-as mérethez és kezelhetőséghez társítsanak ezres teljesítményt.

A forma is a múlt előtti tisztelgés, a fejidom íve az első Kawasaki blokkos Bimotát, a hetvenes évek végén megjelent KB1-et idézi, melybe az akkori Z1000 négyhengerese került. A mostani Kawa-korszak előtt utoljára 2014-ben volt soros négyhengeres blokk Bimotában, akkor a BMW S 1000 RR köré építették a BB3-at, de az még a Bimota darabszámait tekintve sem lett sikeres.