Diszkontáron vihetőek az egykori EBR gyári versenygépei

2020.01.20. 10:22

Mostanra az Erik Buell Racing csak egy furcsa emlék, de egy időben komoly pénzt öltek az EBR 1190 RS fejlesztésébe és a versenysportba, 2013-tól nemzetközi porondon próbálkoztak a Splitlath Motorsport csapatával, először a Man TT-n és a Macau GP-n, majd 2014-ben az EBR bejelentette, hogy beszállnak a Superbike VB-be, és Geoff May-jel és Aaron Yates-szel teljes szezont mentek, majd 2015-ben Niccolò Canepával és Larry Pegrammal indultak, de a szezon felénél a csapat nevét is adó főszponzor, az indaia Hero felmondta a megállapodást, és pénz hiányában nem tudták befejezni a szezont.

Canepa az EBR-en
Canepa az EBR-en

Az Egyesült Királyságban működő Splitlath Motorsport 2015-ben és 2016-ban még kitartott az EBR-rel, és amolyan gyári csapatként még indultak a Man TT-n és a Macau GP-n. A custom és versenyalkatrészekkel foglalkozó svéd NCCR már két évtizede elkötelezett a Buell motorok mellett, maguk is sok alkatrészt fejlesztettek mind a Buellekhez, mind az EBR-ekhez, így amikor a Splitlath felszámolta az EBR versenygépeket a hozzájuk tartozó alkatrészeket, nem volt kérdéses, hogy kit bízzanak meg az értékesítéssel.

niccolo-canepa-buell-2

Az NCCR-nél elmondták, hogy a motorok mellett rengeteg alkatrész is hozzájuk került, amelyek leltározása el fog tartani egy darabig. Arra számítanak, hogy olyanok veszik meg a motorokat, akik tényleg használni is fogják, így számítanak arra, hogy az új tulakdonosok minimum egy tartalék kerékszettet is be fognak rendelni.

Minden motort versenyre felkészítve fognak leszállítani a vevőknek (igény szerint beállítva, illetve a kiszemelt versenysorozat szabályaihoz igazítva), a teljes történelmi és műszaki dokumentációjával együtt, némelyikhez pedig még az azzal megszerzet díjakat és a hozzájuk tartozó plakátokat is adni tudják. Emellett terveznek egy Racing Memorabilia programot is, mely során a használt alkatrészeket is kiárusítanák relikviának, hasonóan ahhoz, ahogyan a Ducati is csinálja az egykori GP és Superbike motorok megmaradt darabjaival.

A tíz motor egyenként 10-15 millió forint közötti áron megvehető.