Elhunyt Giancarlo Morbidelli, a legendás Morbidelli V8 megalkotója

2020.02.13. 13:21

Giancarlo Morbidelli a legendás Morbideli márka alapítója volt, és 86 évesen szülővárosában, az olaszországi Pesaróban távozott az élők sorából.

Morbidelli versenyzőként kezdte, majd a hatvanas évek végén alapította meg a nevét viselő márkát, amely eleinte favázas karosszériát tervezett és épített autókra, majd 1969-ben elkészítették az első 50 köbcentis motorjukat, amivel vissza is tértek a versenypályákra.

Morbidelli-V8-750cc

1971-ben már a GP felé haladtak, és a pilótájuk, Gilberto Parlotti két futamgyűzelmet is behúzott. Onnantól szépen fejlődtek, a hetvenes években behúzták a 125-ös bajnoki címet Paolo Pilerivel, majd Bianchi és Mario Lega 250-ben lettek bajnokok, majd Pier Paolo Bianchi 1976-ban világbajnok lett.

1977-ben a Morbidelli tovább nyerte a 125-ös és a 250-es futamokat, majd 1978-ban a Morbidelli összebútorozott a Benelli Armival, és megalapították az MBA-t, és még abban az évben megnyerték a 125-ös bajnoki címet, amit aztán 1980-ban megismételtek. A márka végül 1982-ben vonult vissza a GP-től.

Morbidelli aztán 1994-ben tért vissza egy 32 szelepes, 847 köbcentis 90 fokos V8-as motorkerékpárral, amellyel a Guinness-rekordok közé került, mint a 2001-ben elérhető legdrágább motorkerékpár - igaz, a Morbidelli V8 a magas árával és a különc megjelenésével soha nem került gyártásba.

M0106PMMB03D

Az egykori pesarói Morbidelli gyár most egy múzeumnak ad otthont, ahol a márka történelmét és sikereit ismerhetik meg a látogatók. Gaincarlo fia, Gianni Morbidelli szintén versenyző, korábban ment Formula-1-ben is, most éppen a túraautó versenyeken indul.