Az új Triumph Rocket 3 odébb tud állni
Az új Triumph Rocket 3 a világ legnagyobb lökettérfogatú nagy szériában gyártott motorja a maga 2500 köbcentijével, és úgy tűnik, 2500 köbcentivel nem kell nagyon trükközni, hogy jó legyen a nyomaték: 221 Nm-t tud 4000-es fordulaton, ennek megfelelően a gyorsulása is büntetős: 2,73 alatt gyorsul álló helyzetből 60 mérföld per órára (96,56 km/h).
Ez az adat azért érdekes, mert a Rocket 3 R az eddigi legjobban gyorsuló széria Triumph, vagyis lelépi a Speed Triple-eket és a Daytonákat is. Hogy a teória bizonyított legyen, 2019 őszén a Triumph kivonult Spanyolországba, ahol a cartagenai versenypályán meg is mérték, hogy mennyi az annyi.
Egy ennyire erős motornál az egyik legfontosabb kérdés, hogy mennyire tudja a gumi átvinni az erőt az útra, ezért a Rocket 3-hoz az Avon külön abroncsot fejlesztett, és az kerül rá gyárilag is - a motor egyébként teljesen széria volt, egyedül a tükröket és a rendszámtartót szerelték le.
A videóban egy McLaren 720 S-t állítanak ki a Rocket ellen, és a Triumph nyer, és amit külön jó látni, hogy az egyenes végén a tesztpilóta mutat egy kis ízelítőt abból, hogy nem csak egyenesen tud menni, szépen megtérdeli az íveket, kanyarbejáratban elteszi keresztbe, lecsengetésnek pedig mutat egy kis egykerekezést.