Korlátozhatják a motorok erejét és végsebességét a Dakaron

2020.03.23. 08:46

A Dakar Rally szervezői leülnek a FIM-mel, hogy megvitassák a jövőbeli szabályokat, például arról is beszélnek, hogy korlátozzák-e a motorok teljesítményét és végsebességét.

A szervezők azért teszik napirendre a sebességkorlátot, mert idén két versenyző is halálos balesetet szenvedett, Paulo Gonçalves és Edwin Straver nem értek haza a családjukhoz a versenyről. A verseny igazgatósága csökkentené a kockázatot.

Az első ötlet, hogy megpróbálják átszabni a szakaszokat, vagyis a motoroknak olyan útvonalat kijelölni, ahol nincs akkora végsebesség, a második pedig, hogy 185 km/h-ban limitálnák a motorok végét.

Az utána következő fázis pedig a teljesítménykorlátozás bevezetése lenne - hogy ezt kötelező elektronikával vagy egy szűkítővel oldanák meg, az még nem világos.

Emellett a szervezők azt is fontolóra veszik, hogy a motorosoknál elhagyják a roadbookot, amelyet a versenyzőknek manuálisan kell görgetniük, ahogy haladnak előre. A következő generációs roadbook fény és hangjelzésekkel irányítaná versenyzőket, hogy jobban tudjanak a terepre koncentrálni.

Ezen kívül pedig kötelezővé fogják tenni a légzsákos ruhát, és felveszik a kapcsolatot a gyártókkal, hogy igazítsák a légzsákos rendszereiket a terepmotorozáshoz.