Az Aprilia nem tervezi a visszatérést a Superbike-ba

2020.04.23. 13:02

Az Aprilia műszaki igazgatója, Romano Albesiano szerint az Aprilia nem vág bele újra a Superbike VB-re, amíg a MotoGP-ben is versenyeznek. Az olasz gyártó 2015-ben tért vissza a GP-be, miután öt év alatt három világbajnoki címet nyertek Superbike-ban - kettőt Biaggi, egyet Guintoli szállított.

1

 

Ahogyan elkezdték a GP-re átcsoportosítani a forrásokat, a Superbike-ból szépen kikoptak - egy darabig a Shaun Muir Racingnek biztosítottak félgyári hátteret, aztán az SMR 2019-ben BMW-re váltott, az Aprilia pedig eltűnt a rajtrácsról, pedig hivatalosan nem léptek ki a sorozatból.

Mindeközben a MotoGP-ben nem halmozták a sikereket, öt év alatt egy hatodik hely volt a legjobb eredményük, miközben a Suzuki ugyanennyi idő alatt versenyképes csapattá nőtte ki magát, pilótájuk, Álex Rins pedig két győzelemmel a negyedik helyen zárta a szezont - rajta kívül csak Viñales és Dovizioso tudta kétszer is legyőzni Márquezt.

Bár többen úgy gondolják, hogy az öregedő RSV4 továbbra is versenyképes lenne a Superbike-ban, az Aprilia továbbra sem szándékozik visszatérni.

"A Superbike-ban elértünk egy olyan pontot, ahol minden kitűzött célt teljesítettünk, míg a MotoGP-ben még nem nyertünk" - mondta Albesiano a GPOne-nak adott interjúban - "Minden évben egy kicsit közelebb kerülünk ehhez, és ha majd a küldetést befejeztük, és megnyertük a GP-t, akkor majd újra gondolkodhatunk rajta. Nem tudunk mindkét bajnokságban olyan szinten versenyezni, hogy a címért mehessünk, és most a GP-t akarjuk".

A MotoGP ugyanakkor reménytelenebbnek tűnik számukra, mint a Superbike valaha. Legfeljebb a középmezőnyt tudják stabilan hozni, miközben a KTM, amely tényleg a nulláról indult, most ott tart, hogy folyamatosan ott van valamelyik versenyzőjük a top10-ben.

dsc4523.gallery full top fullscreen

Az Aprilia - és úgy általában az egész Piaggio csoport - ezen úgy próbált változtatni, hogy Massimo Rivolát tették meg vezető pozícióba, hogy Albesiano (akinek komoly része volt a Superbike sikerekben) teljesen a műszaki kérdésekkel foglalkozhasson. Ennek az eredménye az új RS-GP versenymotor, amely a szezon előtti teszteken bizakodásra adott okot.

Ezen felül 2022-re teljesen gyári csapattal indulnának, míg a mostani felállást üzemeltető Gresini Racing lenne a szatellitcsapatuk, így ők is négy motorral lennének ott a rajtrácson.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.