Hátsó spoilert tervez a Honda - motorkerékpárokra

2020.04.28. 15:39

A Honda legújabb szabadalmi rajza már az a szint, mintha direkt azért csinálták volna, hogy a mindenre ráugró, hiszékeny újságírókon röhögjenek a gyárban: feltalálták a motoros hátsó spoilert.

A japán szabadalmi hivatalnak beadott rajzokon tényleg egy hátsó spoiler látható, amelyet a farokidomra helyeztek el. A motorok fara egyébként sokat változott az elmúlt 30 évben, egyre rövdebbek lettek a sportmotorok faridomai - és míg egy életstílus-motornál divatot sejtenénk, a versenymotoroknál felmerül, hogy más megfontolások is vannak az evolúció mögött.

Panigale V4
Panigale V4

A Honda mostani rajza ebből a szempontból is karikatúraszerű, lényegében a motornak nincs fara, a vezetőülés után rögtön a spoiler kezdődik. Az is szkeptikusságra int, hogy az ott elhelyezett aerodinamikai elem a motoros miatt lényegében szélárnyékban van - vagy ha mégsem, a pilóta mérete és ruházata nagyban befolyásolja az oda jutó levegő mozgását, vagyis azon a helyen nem igazán lehet aerodinamikát tervezni.

A lyukas faridomok (Panigale, R1) kapcsán még lehet érteni az aerodinamikai megfontolást, de ebben az esetben nehéz elhinni, hogy tényleg a hátsó burkolat körüli légellenállás-csökkentésről van szó, nem egy vaskos tréfáról.

Az egész pedig még zavarosabb attól, hogy a képen egy naked motort látunk, amelynél teljesen feláldozták az utas szállításának a lehetőségét. Csomagot sem nagyon lehet rá rögzíteni, mármint az egyik képen felbukkan egy speciális alakú, cipzáras táskán kívül, amely pont bepasszol a spoiler alá, és egyébként övtáskaként is hordható.

A rajz alapján az előző évtizedek autós tuningrémálmait idéző hátsó szárnyba építenék be a féklámpát és a zárófényt, az irányjelzők viszont a rendszámtábla-tartóra kerülnének.

Érdemes még pár mondatot szentelni a kipufogónak is, amely mostanában szokatlan módon feljön az ülés alá. Ez a megoldás a 90-es években jelent meg, majd a 2000-es években ért a csúcsra. A Ducati 916-nak és a Honda NR750-nek köszönhetjük a felfutását, és szinte az összes gyártó rápörgött egy időben, aztán ahogy az emissziós előírások miatt egyre nagyobb kipufogókra lett szükség, a gyártók a tömegközpontosítás miatt elkezdték egyre mélyebbre helyezni őket. Ezért külön gyanús ez a részlet is, a sok intő jel miatt hajlanék arra, hogy ezt most ne vegyem komolyan.

(Aztán mi van, ha mégis ez a jövő? :D:D:D)

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.