Petruccinak véget ér a ducatis karrierje a MotoGP-ben

2020.05.27. 11:57

Danilo Petrucci menedzsere, Alberto Vergani megerősítette, hogy a versenyzője kilép a Ducati MotoGP projektjéből, és átadja a helyét Jack Millernek. Eredetileg úgy szólt az alku, hogy 2021-ben Petrucci még bizonyíthat, de a mostani fordulaton nem kell meglepődni, a Ducati Corsénál már kiderült, hogy nem csak a szóbeli megállapodás bizonytalan, hanem az érvényes szerződés sem sokat jelent, gondoljunk csak arra, amikor kirakták Karel Abrahamot az Avintiától, hogy helyet csináljanak Zarcónak.

09-danilo-petrucci-ita dsc9971.gallery full top fullscreen

Bár tavaly Petrucci volt az egyike annak az öt versenyzőnek tavaly, aki futamot tudott nyerni, és végül a hatodik helyen zárta a szezont, az év második felében Jack Miller volt az eredményesebb versenyző - a nyolcadik helyére a magyarázat, hogy a szezon első felében négyszer is eséssel zárt, de ötször is felállhatott a dobogóra, míg Petrucci csak háromszor.

Mivel Petrucci nem mehet vissza korábbi csapatához, a Pramac-hoz, új csapatot keres magának, eddig az Aprilia jött szóba, illetve az sem kizárt, hogy marad a Ducatinál, csak a Superbike-ban folytatja. Vergani elmondta, hogy az Apriliával minden azon múlik, hogy mi lesz dopping miatt eltiltott Iannonéval - ha nem sikerül fellebbeznie, akkor jó esélyei lehetnek Petruccinak.

Petrucci három szezon CRT motorozás után négy évig ment szatellit csapatban a Pramac-nál, mire kiérdemelte a gyári ülést. Ugyanakkor ha marad a Ducatinál, a Superbike VB-n remek helye lenne Scott Redding mellett. A Pramac-hoz azért nem mehet, mert ott a fiatal tehetségekre koncentrálnak, és ha igazak a pletykák, akkor Jorge Martint környékezik meg egy jó szerződéssel.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.