Amiből legalább egy motorépítő nem csinál scramblert, az nem is létezik - egy lisszaboni Honda kereskedés, a Wingmoto viszont ennél is tovább ment, és egyenesen rali replikát épített az ilyesmitől igen távol álló CB650R-ből.

Nem gyakori egy 650-es, négyhengeres blokk köré tepermotort rakni, és a CB650 Rally is inkább a városba való, vagyis gyakorlati értelme nincs sok, inkább csak technológiai demó, hogy a Wingmotónál bármit át tudnak alakítani.
A 17-es kerekekre TKC80-as gumikat húztak, hogy legalább aszfalton se legyen jó, a klasszikus kerek lámpa helyére pedig ralis stílusú tornyot építettek, navigációval és roadbook olvasóval.

Az ülést és a faridomot lecserélték, ahogyan a kormányt is, illetve kéz- és villavédők is kerültek a motorra, valamint egy jelzés értékű belly pant is feltettek a blokk alá.
A Wingmoto munkatársai azt nyilatkozták, hogy ezzel a motorral egyszerre tisztelegnek a Honda 2020-as Dakar győzelme és a balesetben életét vesztő honfitársuk, Paulo Goncalves előtt.