Friss képek a Harley-Davidson új power cruiseréről

2021.03.19. 11:06

Pár héttel a Pan America hivatalos bemutatója után bejelentette a Harley, hogy a következő nagy újdonságuk, az egyelőre Custom 1250-nek nevezett modell is hamarosan jön, ráadásul a Pan Americához hasonló teljesítménnyel.

A Harley-főnök Jochen Zeitz úgy fogalmazott, hogy nem kell már sokat várni, és nagyszerű terveik vannak, és ezzel együtt friss képeket tettek közzé a Customról, melyeken az látszik, hogy a motor jelentős fejlődésen ment át a három évvel ezelőtti állapothoz képest.

Új műszerfal, kapcsolók kerültek rá, lecserélték a hűtőt, a tükröket, az indexeket, a lámpákat, a lábtartót, és gyaníthatóan ez lesz a végleges forma.

A Custom nem csak elektronikában fog egyezni a Pan Americával, hanem a blokk is azonos lesz, melyet ebben az esetben is teherviselő elemként használnak - így a tömege csökkenni fog a korábbi Harley cruiserekhez képest, várhatóan közelebb lesz a 200 kilóhoz, mint a háromszázhoz. A futóművet a Showa szállítja hozzá, a fékeket pedig a Brembo.

Ha a teljesítmény nem is fogja verni a Ducati Diavelt, de combosabb lesz az eddigieknél - egyfelől hallani olyat, hogy 140-150 lóerőre lövik be, de valószínűbbnek hangzik az a forgatókönyv, hogy beérik 125 lóval, és inkább a nyomatékra gyúrnak, a Pan America 127 Nm-e helyett inkább 135 Nm-t fog tudni, ráadásul alacsonyabb fordulatról. Ezzel akár az Európában sikeresnek számító Indian FTR1200 elől is halászhatnak el vevőket.

A névről ezúttal sem esett szó, mindenesetre a Harley világszerte újra levédette a Nightster nevet, és valószínűnek hangzik, hogy a Custom 1250-nek szánják.