S-változat is készült az új MV Agusta Supervelocéből

2021.04.08. 14:37

Az MV Agusta frissítette a csodás retró sportmotorját, a Superveloce 800-at, ráadásul egy új S változatot is bemutattak belőle. A blokk mindkettőnél azonos, a 798 köbcentis soros háromhengeres 145 lóerős teljesítménnyel bír, hátrafele forgó főtengellyel, titánszelepekkel. Ahhoz, hogy teljesítse az Euro5-öt, lecserélték a kipufogót, DLC bevonatos szelepemelőket építettek be, illetve átdolgozták a befecskendezést - ráadásul mindezt úgy, hogy egyetlen lóerőtől sem kellett búcsút venni.

A frissített blokk mellett apróságokon is csiszoltak, a váltó állítólag simább és halkabb lett, jobb lett a gázreakció és IMU-vezérelt elektronikát telepítettek a Supervelocéra.

Az újítások közé felkerült a rajtautomatika, az új gyorsváltó, egy frissített 5,5 collos TFT kijelző, melyre lehet tükrözni az okostelefont, illetve átfésülték a futóművet is.

A Superveloce S ehhez pluszban pillekönnyű küllős felniket kap, illetve az ülés huzatát barna alcanatarára cserélik, illetve alapból jár hozzá az Arrow kipufogó és a hozzáigazított ECU.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.