Egy halom izgalmas klasszikust árvereznek el

2021.05.05. 14:14 Módosítva: 2021.05.06. 13:48

A Silverstone Auctions elsősorban autós témájú árveréseiről ismert, de időről időre feltűnnek náluk piszok ritka, különleges és nagyon régi klasszikus motorkerékpárok is. Így van ez most, a májusi aukciók esetében is: mintegy hatvan gép kerül majd kalapács alá, és bizony vannak köztük igazán gusztusos csemegék is.

A kínálat legidősebb darabja egy Triumph 550-es 1914-ből. Nemcsak kora miatt számít a motorkerékpár-történelem kitüntetett darabjának, hanem azért is, mert 1930-ban ez a konkrét példány vett részt a London és Brighton közötti Pioneer Runon. Korábban már felújították egyszer, azóta őrizgetik abban az állapotban, sőt eredeti, 1914 júliusában kibocsátott rendszáma is megvan. 7,5 millió forintnyi bevételt remélnek érte.

Nem túl gyakori típus a Moto Morini Dart 350 sem. A léghűtéses V2-essel szerelt gép 32 ezret futott, leginkább projektnek tekinthető, mivel állapota nagyjából egy szép pajtaleletnek feleltethető meg. Tíz éve nincs használatban, de száraz helyen tárolták. Ennél a motornál nem jelölték meg, mekkora összegért találhat új gazdára.

Vagy ott van mondjuk egy 1977-es MV Agusta 750 Monza. Mindössze két korábbi tulaj kezén ment keresztül, nem felújított, hanem gondosan megőrzött, jó állapotú. Motorja indítható, fékjeit rendbe tették – ugyanakkor nem hajtották már régen, magángyűjteményben dekkolt. Nagyon stílusos, izgalmas retró sportmotor, de a 20 millió forint környékére taksált ára sem piskóta.

A listában emellett Nortonok, BSA-k, Triumph-ok és más márkák is feltűnnek, terepmotortól a sportgépig szinte minden van. Itt lehet böngészni és nyálat csorgatni, az árak láttán pedig könnyeket törölgetni.