Új alapokra helyezi hómobiljait a Polaris

2021.05.13. 12:39

Idehaza bizonyára igen szűk közönségnek cseng ismerősen a Timbersled név. Bár mi is írtunk már róluk korábban, de egyszerűen nem mifelénk él a célközönség. A 2015 óta a Polarishoz tartozó cég ugyanis terepmotorokhoz kínál olyan átépítőszetteket, amelyekkel hómobillá lehet faragni kedvenc gépünket. Most azonban szemléletet váltanak.

Ezt mutatja legalábbis a Polaris által benyújtott szabadalom, amelyet a Timbersled-vezér Allen Mangnum jegyez. A rajzokon az látszik, hogy immár nem átépítésben gondolkodnak, hanem eleve kész, kőkemény célgépet gyártanak majd. Ebből következik, hogy magát a vázat nem egy terepmotortól kapjuk, hanem kifejezetten a hóban csapatáshoz terveztek saját vázat.

Ennek köszönhetően a 450 köbcentis egyhengeres is feljebb és előrébb kerülhetett, szinte közvetlenül a kormány mögé. Maga a hátsó lánctalp meghajtása is előrébb kerül, és a jármű teljes hossza is rövidül. A futómű nem változott meg alapjaiban, azonban a hátsó rugóút az új koncepciónak köszönhetően jelentősen hosszabb lehet: 23 helyett 31 centiméteres.

A hírek szerint ezeken a terveken már nagyjából 2018 óta dolgoznak a szakemberek. Ha minden terv szerint halad, vélhetően rövid időn belül elkészülhet a sorozatgyártású változat.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.