Doviziosoval fejlesztik az új Italjet Dragstert

2021.05.19. 17:05

Az Italjet Dragster igazi legenda a robogók között. Nemcsak formájával tűnik ki a tömegből, hanem ötletes technikai megoldásaival, mint például a térhálós vázzal, vagy éppen a lengőkaros első futóművel. Az új Dragstert 2019-ben már bemutatták, szépen érkeztek is be hozzájuk az előrendelések, de a gyártás ütemterveibe a járvány beleszólt.

Így a 2020-as megjelenést az idei első negyedévre tolták, de még tovább kellett görgetni, jelenleg annyit tudni, hogy már közel a sorozatgyártás. 125-ös és 200-as blokkal készül, ezek egyformán 200 milliméteres első féktárcsát kapnak a korábbi 175-ös helyett, és nem marad el a blokkolásgátló sem. A futóművet Paioli alkatrészekből rakják össze.

Most egy érdekes bejelentéssel csigázzák tovább a Dragsterre várók idegeit. Szerződtették ugyanis a korábbi 125-ös világbajnok, a MotoGP királykategóriájában pedig három ezüstéremmel is büszkélkedő Andrea Doviziosót, aki a finomhangolásban segít. A márka első embere szerint tesztpályán nyúzza majd a Dragstereket, hogy aztán visszacsatolásait hasznosítva megtalálják a megfelelő beállításokat. Massimo Tartarini ügyvezető-elnök ugyanis törpe-superbike-ként tekint a robogóra, azt szeretné, ha a kategória legjobb, legsportosabb vezetési élményét nyújtaná a gép.

Persze az sem elhanyagolható szempont, hogy egy ilyen ismert versenyző bevonásának komoly reklámértéke is van. Gondoljunk csak például az Aprilia SR vagy Yamaha Aerox Valentino Rossi-replikákra. Dovizioso egyébként az idei évre nem írt alá egyik MotoGP-csapathoz sem, de áprilisban már az Aprilia versenygépét tesztelte.