Harmincöt (!!!) hiba miatt hívják vissza a Norton V4 SS-t

2021.05.21. 15:39

Alighanem az elmúlt évek legbizarrabb visszahívási akcióját indította el a Norton. A V4 SS sportmotoron ugyanis nem kevesebb mint harmincöt különféle hibát fedeztek fel, amelyek egy része akár a motorost is veszélyeztetheti, a többi simán csak kínos lehet. Mint ismert, a márka az indiai TVS tulajdonába került tavaly, majd több régi típusnevet védettek le, amiből jövőbeli terveikre is lehetett következtetni.

Norton-Factory-Russell

A mostani visszahívás 2019-ben és 2020 elején gyártott V4 SS-eket érint, konkrétan arról van szó, hogy közúti közlekedésre alkalmatlan gépeket szórtak ki a vevőknek. Ezt John Russell, a cég ügyvezetője jelentette be. Hozzátette, a harmincöt különféle hiba közül némelyek a biztonságot veszélyeztetik, ezért már fel is vették a kapcsolatot minden érintettel. A fennálló problémákat három kategóriába sorolták: az egyik éppen a biztonsággal összefüggő, a másik az ellenőrzést, szükség esetén cserét igénylő, a harmadik a szervizben javítandó hibákat fedi.

Azt ugyanakkor nem részletezték, egészen pontosan milyen gondok léphetnek fel az érintett Nortonoknál, pedig érdekes adalék lenne az ügyhöz. Másképp megközelítva, a kérdés, hogy egyáltalán van-e bármi, ami jó rajtuk? A V4 SS egyébként eddig sem volt sikersztori, a Man TT-n induló John McGuinness például azt mondta róla, úgy érzi, bármelyik pillanatban széteshet. Nem véletlen, hogy már fejlesztik a következő generációt. Ja, azt azért ne felejtsük, hogy ezek a problémás sportgépek nagyjából 18 millió forintnyi angol fontjába kerültek a tulajdonosoknak.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.