Gazdát keres Mick Grant TT-menő Suzukija

2021.06.08. 15:33

Nem mindennapi versenymotort árvereznek el hamarosan, méghozzá a várakozások szerint mintegy negyvenmillió forintnyi angol fontért. A Suzuki XR69-et nem kisebb név hajtotta, mint Mick Grant, aki különböző kategóriákban hétszer nyerte meg a Man-szigeti TT-t. 1982-ben ezzel a motorkerékpárral állt rajthoz a viadalon. Sőt, a North West 200-on, valamint Makaóban is versenyzett vele.

A Heron-Suzuki XR69-et a Suzukitól kapta ajándékba, amikor 1985-ben felhagyott az aktív versenyzéssel. Azóta pedig egészen mostanáig abban az állapotban őrizte meg, tehát most pontosan olyan gép kerül a leendő vevő kezébe, amilyen a legutóbbi futamon az aszfaltot koptatta.

A most 76 éves Grant azt mondja, tudomása szerint öt vagy hat ilyen különleges versenygép készült összesen, ezek közül talán az övének volt a legkomolyabb a specifikációja. Máig talán három maradhatott fenn ezzel együtt. Roger Marshall egykori versenymotorja ma egy ír gyűjtőnél pihen, és ott van még egy korai darab, amelyet Graeme Crosbynak építettek.

Grant amúgy az utóbbi néhány évtizedben nem rejtegette a Suzukit. Megmutatta a közönségnek egyebek mellett Brands Hatch-ben, Spa Francorchamps-ban, de még Dél-Afrikába is elutaztatta. Most mégis megválik tőle, méghozzá egy június 20-i árverésen. A várakozások szerint 95-110 ezer angol fontot, azaz mintegy 40-45 millió forintot érhet.