Vespa-hasonmás villanyrobogó Európának

2021.06.11. 11:09

Első ránézésre Vespának tűnik, mégsem az: új villanyrobogót mutatott be a Rider Electric Scooters. A francia márka Rider 5000 néven dobja piacra a klasszikus stílusú, számos elemében valóban az ikonikus olasz gyártó gépeire emlékeztető motorját. Az eddigi információk alapján a mindennapos városi közlekedésre kifejezetten ideálisnak tűnik.

A Rider 5000 nevében az ötezres szám a villanymotor teljesítményét jelzi, ennyi wattot tud, ami lóerőre átszámítva 6,8. Ezzel számszakilag valahol az 50 és 125 köbcentis gépek között helyezkedik el a skálán, a legtöbb mai nyolcadliteresnél azért gyengébbnek mondható. Az elektromos hajtásból fakadó karaktere, az azonnal rendelkezésre álló nyomaték miatt azonban mégis hozhatja közel ugyanazt a dinamikát. Aki kevesebbel is beéri, választhatja négy vagy öt lóerős kivitelben is, ezzel nyilván spórolni tud a vételáron.

A Riderbe 40 amperórás akkumulátorcsomagot szerelnek, amely egy töltéssel mintegy száz kilométeres hatótávot ígér. Nagyjából 3-5 óra alatt fel lehet tankolni a konnektorból, így akár a munkahelyen is rá lehet akasztani az áramforrásra, ha ott jön ránk a szükség, mire végzünk, már készen áll a továbbhaladásra.

A Rider 5000-et nemcsak Franciaországban fogják forgalmazni, a tervek szerint Európa több országába is eljut, Belgiumról már biztosan tudni. Ára ötezer euró, vagyis bő 1,7 millió forint. Ennél jóval olcsóbb a Rider 3000, amelyért 3190 eurót, tehát nagyjából 1,1 millió forintot kérnek.