Most megveheted a sportmotorok Ferrariját

2021.07.02. 12:26

A Ducati 916-ot aligha kell bemutatni bárkinek. A superbike-ok alfája és ómegája, az origó, ahonnan minden kiindul, és ahová minden visszatér. Ha valakinek mégsem lenne meg, miért is olyan különleges, és miért mondhatjuk Massimo Tamburini igen tartalmas munkássága ékkövének, mindenképpen olvassa el Zombi cikkét a témában.

Na, most egy ilyen csodamotort árulnak egy kisebb vagyonért, de ha jobban belegondolunk, a 17 ezer dolláros, azaz bő ötmillió forintos ár még egész jutányos is egy ilyen jelentőségű gépért, aminek ráadásul várhatóan már csak felfelé szökik az értéke. Egy első tulajos, eredeti állapotában megőrzött példányról van szó.

Gazdája még 1997-ben vitte haza a szalonból, vagyis már a gyártás vége felé készült ez a konkrét példány. Azóta mindössze alig ötezer kilométert futott, úgy vigyáztak rá, mint a hímes tojásra, és jobbára a házi gyűjtemény egyik kitüntetett helyén díszelgett. Állapota ennek megfelelően – és persze a gondoskodásnak köszönhetően – teljesen hibátlan, újszerű.

A kevés futás ellenére a karbantartást mindig megkapta, vezérlését és akkumulátorát idén májusban cserélték ki, és a folyadékok is frissek benne. Az új tulajnak így lényegében semmi dolga nem lesz vele, még akkor sem, ha használni akarja, nem csak nézegetni. Jár hozzá a teljes dokumentáció, az eredeti szerződés, a szervizszámlák – minden, ami csak papíron létezik.

A licit jelenleg 17 ezer amerikai dolláron áll, vagyis picivel ötmillió forint fölött kínált érte valaki. Négy napig még tart az árverés, így simán elképzelhető, hogy feljebb fog szökni az összeg. Európában szétnézve sokszor ennek a sokszorosáért mennek a 916-ok.

Forrás: Bring A Trailer