Újabb kieső: Thaiföld idén sem rendez MotoGP-futamot

2021.07.22. 13:43

A járványhelyzet alakulása és az érvényben lévő korlátozások miatt Thaiföldön sem lehet idén MotoGP-futamot rendezni. Erről a FIM, az IRTA és a Dorna közösen döntött, figyelembe véve, hogy az országban növekednek a Covid-esetszámok, és az átoltottsági arány is igen szerény.

Az érintettek jelenleg azon dolgoznak, hogy másik helyszínt találjanak a kieső Buriram helyett. Az eredeti versenynaptár szerint október 17-én lett volna a thai futam, de ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy pontosan arra a hétvégére keresik a beugrót. Az sem elképzelhetetlen, hogy valamely versenyhelyszínen dupláznak majd, tavaly így tettek Misanóban és Aragónban egyaránt. De például az Argentin Nagydíj még mindig időpont nélkül szerepel az idei programban.

Buriram egyébként sajnos már nem az első olyan helyszín, amely kiesik az idei sorozatból, ráadásul Thaiföldön tavaly sem rendeztek versenyt: előbb elhalasztották, majd törölték a nagydíjat a koronavírus miatt. 2021-ben először a finn futamot húzták ki, majd következett Japán, Motegi helyére az USA ugrott be. Július elején Ausztráliát is ki kellett venni, helyette a portugáliai Portimaóban mennek Quartararóék.

Egy biztos: a mezőny jelenleg a nyári szünetet tölti. Legközelebb a Stájer, majd az Osztrák Nagydíjon láthatjuk a királykategóriát, az ausztriai Red Bull Ring lesz mindkét verseny helyszíne. Dani Pedrosa és Cal Crutchlow személyében pedig két nagy visszatérőt is köszönthetünk.