A Ducati már nagyban készül rá, hogy 950 köbcentivel versenyezzenek a 600-asok ellen
A Ducati az egyike annak a három márkának, akik erősen lobbiznak a Supersport-vébé szabályainak alapos újraírásáért, hogy szabadabb köbcentilimitek legyenek. A Triumph a 765-ös háromhengeresét, a Ducati a 950-es V2-esét, az MV Agusta pedig a 800-as soros hármasát tolná át a jelenleg 600-as négyhengeresek dominálta kiíráson.
Pillanatnyilag úgy néz ki a kiírás, hogy legfeljebb 600-as négyhengeresek, 675-ös háromhengeresek és 750-es V2-esek indulhatnak csak, ilyen konfigurációjú sportmotor viszont alig van a piacon: az emissziós előírások és a szerény eladott darabszámok mellett nem igazán éri meg ilyet fejleszteni, míg a nagyobb, de a világ egyik sorozatában sem homológ sportmotorok piaca azért szemmel látható - aki nem vágyik 200 lóerős csúcstechnológiára, lényegében ilyesmiket vesz. A Superbike-vébén volt már hasonló megújulás, amikor bevezették a Supersport300 kategóriát - az is a piacot lekövető változás volt, hiszen akkoriban jelentek meg az olcsó, 300-as sportmotorok nagy tömegben, és ott is elég rugalmasan állapították meg a szabályokat, a mezőnybe a 300-as Kawasaki Ninja és a Yamaha R3 mellé simán befért a CBR500 és a KTM RC 390 is.
A Supersport-vébé legnagyobb kritikája, hogy lényegében két típussal lehet csak eséllyel indulni, a Yamaha R6-tal, amely Európában egyébként csak pályaváltozatban kapható már, illetve a Kawasaki ZX6-R-rel. Az új szabályokat már tesztelik élesben, a Triumph Daytona 765 próbaüzeme a Brit Superbike-ban zajlik, míg a Ducati Panigale V2 az olasz bajnokságban fut.
Ha az FIM elfogadja a szabálymódosítási javaslatokat, ezek a motorok már jövőre indulhatnak a Supersport-vébén, illetve az MV Agusta is jelezte, hogy a 675-ös F3-at a 800-as változatra cserélnék. Ahhoz viszont, hogy ezeket a nagy köbcentis motorokat oda lehessen állítani a hatszázas japánok mellé, szükséges, hogy meg tudjanak állapodni a felek a kiírásról, például a kötelező elektronikáról.
Ebben a projektben a Barni Racing a Ducati partnere, ők már javában tesztelik a Panigale V2-t az SSP homológ elektronikával és kiegészítőkkel. Nagyon szurkolunk, hogy átmenjen a módosítás, egy sokszínű mezőny nagyot lökne a kategória népszerűségén.