Jön már végre a Husqvarna Norden 901?

2021.07.27. 07:32

A Husqvarnánál az utóbbi időben igazán érzik a stílust, elég csak a Vitpilenre és a Svartpilenre gondolni. A tavalyelőtti EICMA szalonon elég nagyot ütött a Norden 901 Concept is, amely a svédek túraendurójának ágyazott meg. Nem sokkal később kiderült, hogy nagyon is komolyan gondolták a modellt, és felbukkantak az első kémfotók a tesztelés alatt álló gépről. Egy kereskedőnek szánt prezentációból kiszivárgott a végleges verzió fotója is, de újabb kémfotókon kívül azóta sem kaptunk semmi hivatalosat.

Most azonban videósorozatot indított a Husqvarna a saját Youtube-csatornáján, ahol bemutatják a Norden születésének minden fázisát. Az első epizód már meg is jelent, és a Kiska dizájnstúdióba enged bepillantást, ahol Jules Fontvielle és Marcello Basilio beszélnek a formatervezés folyamatáról, arról, miként lett a papírra vetett vonalakból háromdimenziós tárgy, 1:1 arányú modell.

Ugyanakkor továbbra sem derül ki, mikorra tervezik a hivatalos premiert. Mivel a Husqvarnát és a KTM-et is magába foglaló Pierer Mobility Group már korábban bejelentette, hogy nem vesz részt az idei EICMA motorszalonon Milánóban, azt az eshetőséget kizárhatjuk, hogy ott leplezik le. A legvalószínűbb forgatókönyvnek ezzel együtt egy őszi bemutató tűnik, 2022-es modellként pedig jövőre kerülne a kereskedésekbe a Norden 901.

husqvarna-norden-finished

A legfontosabb műszaki részleteket egy ideje már ismerjük: a KTM 890 Duke R-ből ismert blokkot kapja meg, ugyanazt, ami a KTM 890 Adventure-be is került. Ez 105 lóerőt és 100 newtonméteres nyomatékot jelent. Az elöl 21, hátul 18 colos kerékhez állítható WP futómű tartozik, így valós terepképességei lesznek.

Az árazás szintén a jövő zenéje, az viszont már nem titok, hogy a Norden 901-et idővel egy komplett modellcsalád követi.