Razgatlioglué volt a hétvége a Superbike-ban

2021.08.10. 09:25

Ha az előző forduló Jonathan Rea számára alakult szinte tökéletesen, akkor most azt mondhatjuk, Toprak Razgatlioglu lehet igazán elégedett a csehországi versenyeket követően. Háromból két futamot behúzott, legnagyobb riválisa pedig egyet sem tudott megnyerni.

229709680 10158722743914032 9045208088952911439 n

Pedig a hétvége még egész jól kezdődött Rea-nek, a pole pozíciót sikerült megszereznie, de nem elhanyagolható információ, hogy mindössze 67 ezredmásodperccel múlta felül Razgatlioglut. Scott Reddig közel fél másodpercre volt tőlük a harmadik helyen. Az első futamon aztán többször is összecsapott a két nagy rivális, a címvédő azonban bukott az egyes kanyarban. Bár még vissza tudott jönni, négy körrel a vége előtt megint betakarózott, ennek kiesés lett a vége. Az utolsó körben Razgatlioglu hatalmasat csatázott Reddinggel, és az utolsó előtti kanyarban meg is fogta, ezzel behúzta a győzelmet.

A vasárnapi superpole verseny ismét a yamahás török klasszis sikerével zárult, ráadásul itt nem is voltak akkora izgalmak, végig vezetett Razgatiloglu. Rea sokáig tartotta ugyan vele a lépést, de a végére leszakadt, sőt Redding is megelőzte, így harmadikként futott be – kétszázadszor állhatott dobogóra. Hogy Scott Redding is feltegye a koronát az addig is parádés teljesítményére, a második főfutamot behúzta, mögötte Razgatlioglu-Rea volt a további sorrend.

Miután az előző versenyhétvégén Jonathan Rea megelőzte Toprak Razgatlioglut a bajnoki pontversenyben, a töröknek egyetlen célja lehetett Csehországban: lefaragni a hátrányt. Ezért minden tőle telhetőt meg is tett: három pontra olvadt a különbség. Most egy kis pihenő következik, folytatás augusztus 21-22-én Spanyolországban.