Hivatalos: Viñales az Apriliánál folytatja

2021.08.16. 14:00

Biztossá vált, amiről korábban is pletykáltak már: Maverick Viñales az Apriliánál folytatja MotoGP-szereplését jövőre. A spanyol motoros viszonya egy ideje már megromlott jelenlegi kenyéradójával, a Yamahával, de a helyzet a nyár elején mérgesedett el igazán. A felek úgy látták jobbnak, ha elválnak útjaik, de utána sem lett azért felhőtlen a kapcsolat, a most hétvégi Osztrák Nagydíjra például be sem nevezték Viñalest, mert egy héttel korábban indokolatlanul kínozta versenymotorját.

12-maverick-vinales dsc9370.gallery full top fullscreen

A szakítás hírére persze beindultak a pletykák, és rögtön az első elméletek között ütötte fel a fejét a gondolat, hogy az Apriliánál folytathatja pályafutását. Ezt kezdetben ő is és az olaszok csapatfőnöke is cáfolta, így már azt is latolgatták egyesek, hogy Rossi csapatában, az Aramco VR46-ban köthet ki. Végül mégis az apriliás forgatókönyv bizonyult igaznak.

Immár hivatalosan is bejelentették, hogy Maverick Viñales az Aprilia színeiben áll rajthoz jövőre, méghozzá egyéves szerződést írt alá, amelyhez újabb egy esztendőre szóló opció is tartozik, kölcsönös elégedettség esetén meghosszabbíthatják a kontraktust. Ezzel az olasz márkánál spanyol kettős állt össze, hiszen Viñales honfitársához, Aleix Espargaróhoz csatlakozik.

A szerződés aláírásával így már vészesen fogyatkoznak a szabad pozíciók. Az Aprilia mellett a Honda, a Ducati, a Suzuki és a KTM gyári csapata már összeállt, a Yamahához minden számítás szerint már csak idő kérdése, hogy aláírjon Morbidelli, így ott is tisztázott a felállás. A Pramac és a Gresini párosa is megvan, a Tech3 nemrég egészült ki Raúl Fernandezzel. Így jelenleg a Rossi-féle Aramco VR46-nak van papíron két üres ülése, noha az egyik egybehangzó sajtóinformációk szerint Luca Marinire vár. Az immár a Petronas nélkül tervezgető SRT-nek sincs még embere 2022-re, ha Morbidellit bejelentik a gyári Yamahánál – és ennyi, több kérdőjel nincs.