Izgalmas jövő-motor Miamiból

2021.09.02. 14:46

Korábban a Ford, a Jaguar és a Land Rover mérnöke volt, aztán cégalapításra adta a fejét José Luis Cobos Arteaga. A spanyol szakember Miamiban indította el az Expannia nevű vállalatot, amelynek első modellje ez az elektromos motorkerékpár lehet.

A projekt jelenleg ott tart, hogy a dizájntanulmány digitális render formájában létezik, de a gyártás tényleges előkészítéséhez és elindításához még elő kell teremteni a forrásokat. Fantázia mondjuk van a koncepcióban, és a műszaki tartalomra vonatkozóan is megszülettek már az elképzelések – igaz, technikáról beszélni korai lehet egy olyan gép esetében, amely egyelőre csak a monitoron létezik.

Akárhogy is, 20-25 kilowattos teljesítményről beszélnek az Expanniánál, ami nagyjából 30 lóerő körüli értéknek felel meg. Formaterve alapján ennél jóval izmosabbra tippeltünk volna. A hat kilowattórás akkucsomaggal akár 150 kilométeres hatótávra is képes lehet a vagány, egyben futurisztikus külsejű jövő-motor, ami első próbálkozásnak egyáltalán nem hangzik rosszul.

Egy kicsit a külsőt boncolgatva, érdekes megoldásoknak nincs híján az Expannia. Elölnézetből látszik két jókora légbeömlő, hátulról pedig villanymotortól szokatlan módon dupla kipufogó. A lengőkar egyoldali, féktárcsából pedig hátra egy, előre kettő jutott. A futóművet tekintve elöl hagyományos villát, hátul központi rugóstagot mutat a tanulmány.

A startupnak igen ambiciózus tervei vannak. Ebből a koncepcióból már jövőre gyártásra kész motorkerékpárt faragnának, 2026-ra pedig alaposan kibővítenék a palettát: törpe- és kompakt autót, áruszállítót, valamint SUV-ot ígérnek.