Repülő? Ugyan már! Zarco egy veterán Ducatival érkezett meg Aragóniába

2021.09.10. 14:41

Igazán stílusos módját választotta a hétvégi MotoGP-futam helyszínére való megérkezésnek Johann Zarco. A Pramac Ducati francia versenyzője egy felújított veterán Ducati 900 SS Darmah nyergében nyomott le nagyjából ezer kilométert, repülő helyett így utazott el Aragóniába.

A világbajnoki pontversenyben harmadik helyen álló, így a két gyári Ducati előtt tanyázó Zarco elmondta, hogy az egész a csapat ötlete volt. Olaszországból indulva, az Alpokat átszelve akartak elmotorozni a következő nagydíj helyszínére, útközben pedig csatlakozott volna hozzájuk Jack Miller, a gyári istálló pilótája, azonban neki közbejött valami.

Zarco ekkor gondolta úgy, hogy beszáll a buliba Miller helyett, hiszen amúgy is az otthonától nem messze haladtak volna el a társak. Eredetileg egy Multistradával ment volna, de aztán beindult a viccelődés, hogy 2000 után gyártott gépekkel csak a puhányok túráznak. Erre a francia klasszis küldött egy fotót a többieknek a 900 SS Darmah-ról. Rögtön el is kezdték húzni: ha férfi vagy, ezzel jössz. Ő pedig férfi volt.

Összesen aztán közel ezer kilométert motoroztak, ami egy modern géppel nem tűnik soknak, de egy ilyen öreg Ducatival azért nem olyan rossz teljesítmény. A túrán akadtak nehézségek is, bár nem a régi SS-szel, hanem egy BMW-vel. Zarco alatt a koros technika szépen bírta, a paddockban pedig elismerő tekintetek fogadták, olyanok is kérdezgették a motorról és a túráról, akikkel amúgy nagyon ritkán beszélget.