Végre itt az új Moto Guzzi, a V100 Mandello

2021.09.10. 13:00

Éppen most tartanák a Moto Guzzi fennállásának századik évfordulójára tervezett ünnepséget Mandello del Larióban, a márkának otthont adó városkában. A járvány persze ebbe is beleszólt, ennek ellenére a településen rengeteg motoros gyűlt össze. És lelepleződött az a sport-túragép is, amelyet a centenárium tiszteletére készítettek: a V100 Mandello, amely tehát a város nevét viseli.

A kellemes arányú, jó megjelenésű, de a nagy formai különlegességeket mellőző crossoverhez teljesen új blokkot fejlesztettek: egyliteres, 90 fokos hengerszögű V2-est, méghozzá folyadékhűtéssel. Ezt hosszában építették be a vázba. A pontos teljesítményadatok nem ismertek, de 110 lóerőről hallani. A hátsó kereket természetesen kardántengelyen keresztül hajtják meg, de azt a szokásossal ellentétes oldalra helyezték át.

Az első villa fordított, a hátsó rugóstagot a motor bal oldala felé tolták el. Egyébként a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint az alapkivitel mellett lesz egy drágább változat, félaktív Öhlins futóművel. Érdekesség még a sebességfüggően emelkedő plexi, és szintén a tempó függvényében előbújó légterelők a tank két oldalán.

A hivatalos bemutatót a milánói EICMA motorszalonon tartják meg, persze addig várhatóan minden lényeges részlet napvilágra kerül.

Alább pedig Jávor Kálmán helyszíni képei a szélcsatornában kiállított V100 Mandellóról: