Versenybalesetben életét vesztette Dean Berta Viñales

2021.09.25. 16:51

Felfoghatatlan tragédia következett be a FIM Supersport 300 világbajnokság szombati jerezi futamát. A tizenegyedik körben ugyanis egy több pilótát érintő tömegbaleset történt az egyes kanyarban, amelyben a mindössze tizenöt esztendős Dean Berta Viñales életét vesztette.

dean-berta-vinales-1

Bár a segítség szinte azonnal a helyszínre ért, az ellátást a mentőben megkezdték, majd a pálya egészségügyi központjába vitték a sorozatban újoncnak számító spanyol fiút, életét már nem tudták megmenteni. A hivatalos közlemény szerint fej- és mellkasi sérüléseket szenvedett. A versenyt természetesen rögtön leállították piros zászlóval.

Dean Berta Viñales egyébként a MotoGP-ben versenyző Maverick Viñales unokaöccse volt. Ez volt az első szezonja az SSP 300-as sorozatban, ahol Yamahával ment. Legjobb eredményei egy Magny-Cours-ban szerzett negyedik és egy barcelonai hatodik hely voltak, a katalán pályán a leggyorsabb kört is megfutotta.

Sajnos rövid időn belül ez már nem az első olyan tragikus versenybaleset, amikor egy nagyon fiatal tehetség veszti életét. Július végén Hugo Millán, az European Talent Cup reménysége hunyt el az aragóniai pályán.

Dean Berta Viñales, nyugodj békében!

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.