Igazán kemény sportgépen dolgozik a CFMoto

2021.10.18. 14:06

Úgy tűnik, a kínai gyártók – legalábbis azok, amelyek Európában is egyre inkább komolyan vehetőek – alulról fölfelé építkeznek. Egyrészt azon a téren, hogy kis köbcentis gépekkel kezdik, majd lépdelnek szép lassan felfelé. Másrészt pedig előbb igyekeznek értékelhető minőséget produkálni, megbízhatóságot, majd jöhet a számunkra is befogadható dizájn, valamint a teljesítmény.

Ezt az utat járja a CFMoto is, akik nemrég háromszázas újdonságaikat mutatták be, de ők már azért tartanak ott, hogy legyen 800 köbcentis túraendurójuk, vagy 700-as naked bike-juk. Persze, ha valaki a KTM-mel cimborál, és legalább részben tud az osztrákok technikájára építeni, akkor mondhatjuk, hogy könnyű neki. A következő lépés egy igazán komoly sportmotor lehet.

A CFMoto hivatalos Facebook-oldalán jelentek meg a fotók az SR-C21 tanulmányról. A formaterv a márka európai kutatás-fejlesztési irodájában született, és elég bitang lett. Az egyik legfontosabb szempont az aerodinamika lehetett, ennek jegyében a fejidom két oldalán markáns szárnyak kaptak helyet, de az első féktárcsák is kaptak burkolatot, persze jókora légbeömlővel ellátva a hűtés érdekében.

Az már most is látszik, hogy minőségi cuccokból rakják majd össze a gépet, így a futóművet az Öhlinstől, a fékeket a Brembótól válogatták össze, de ebben a stádiumban még korai lenne pontos specifikációkról beszélni. Azt pedig végképp nem tudni, milyen blokkot kaphat a szupersportgép, de jó eséllyel az eddigi legcombosabb kínai lehet a saját műfajában. Nem kizárt, hogy a CL-X 700-ból vagy az MT 800-ból mentik át a kéthengerest, de van olyan elképzelés is, amely szerint szintén KTM-származék 990-est kaphat.

Mindenesetre kíváncsian várjuk a végeredményt, az első képek kifejezetten biztatóak. Aztán persze nagy kérdés, hogy egy komoly teljesítményű, rendesen összerakott sportgéppel mennyire tudnak, vagy egyáltalán mennyire akarnak árban alámenni az európai és japán gyártóknak.

Fotók: CFMoto/Facebook