Crighton CR700W: 220 wankeles lóerő

2021.11.02. 14:20

Brian Crighton neve talán csak a legelvetemültebb motorrajongóknak cseng ismerősen. Na, meg azoknak, akik rendszeresen olvasnak Totalbike-ot. Ő fejlesztette a Norton kilencvenes évekbeli Wankel-motoros versenygépét, amely brit superbike-futamokon indult, és TT-t nyert. Pár éve arról írtunk, hogy a Crighton Racingtől egy szintén wankeles prototípust loptak el, nem nehéz tehát kitalálni, hogy Brian Crighton bizony a bolygódugattyús gépek fejlesztésében utazik. Most, 73 évesen is ezen a téren gurított nagyot.

Most leplezték le ugyanis a Crighton CR700W-t, amelynek fejlesztésében a Rotron Power volt a mester partnere. A Wankel-motor egyik sajátossága – mármint a hírhedten rövid élettartam mellett – nem más, mint a magas literenkénti teljesítmény, így a CR700W 690 köbcentijéből is 220 lóerőt préseltek ki, ami az ezres superbike-ok szintjét is megfejeli. Ráadásul ehhez csak 129,5 kilogrammnyi tömeg társul. Majdnem 1,7 lóerő jut tehát minden egyes kilóra, miközben az aktuális MotoGP-versenygépeknél mindössze 1,5.

Crighton szerint a régi Norton-féle Wankelekhez képest sokkal kifinomultabb és biztosabb már a technika, benne van ugyanis tizenkét évnyi kőkemény fejlesztőmunka. Ehhez mondhatni sokkal hétköznapibb alumínium váz párosul, felső polcos Brembo fékekkel, szénszálas Dymag kerekekkel, szintén karbon idomokkal, futóműből pedig Bitubót vagy Öhlinst lehet választani.

Jóból persze nem adnak sokat, úgyhogy Crightonék is csupán 25 darabot terveznek a CR700W-ből. A különleges technika és az erősen limitált példányszám az árán is meglátszik, a 85 ezer angol font ugyanis mintegy 36 millió forintnak felel meg.