Vége a várakozásnak: végre itt a Husqvarna Norden 901

2021.11.02. 09:17

Két évvel ezelőtt mutatta meg a Husqvarna, hogy milyen lenne, ha készítenének egy rendes, komoly túraendurót. A Norden 901 Conceptet aztán rendesen körülrajongta a közönség, nem sokkal később pedig kiderült, hogy nemcsak egy soha meg nem valósuló dizájntanulmányról volt szó, a gyáriak komolyan gondolták. Ekkor már kémfotók is megjelentek a tesztelés alatt álló Nordenről. A várakozás igen hosszúra nyúlt, de most végre végleg lehullt a lepel, és bemutatták a Norden 901-et.

A túraenduró króm-molibdén vázába egy 889 köbcentiméteres sorkettes blokk került – hosszú évek óta ez az első olyan gépük, amibe nem egyhengerest szerelnek. 105 lóerős teljesítmény (@8000) mellett kereken 100 newtonméteres csúcsnyomatékot (@6500) tud, ez nagyjából a KTM 890 Adventure szintje. A gyáriak 15 ezer kilométeres szervizperiódust adnak meg hozzá.

A futóművet a WP alkatrészeiből pakolták össze. Elöl egy 43 milliméteres, fordított WP Apex villa kapott helyet, a hátsó rugóstag szintén WP Apex. A rugóút 220, illetve 215 milliméter. Míg elöl a csillapítás, az előfeszítés és a kompresszió, addig hátul a csillapítás és az előfeszítés állítható. A fékrendszert a Brembóhoz tartozó J. Juan szállítja, a két 320 milliméteres első tárcsát négydugattyús, radiálisan rögzített nyergek harapják, a hátsó 260-ashoz kétdugattyús jutott.

A blokkolásgátló a Boschtól jön, és van kanyar-, valamint offroad-módja is. A kipörgésgátló dőlésszögérzékeny, több fokozatban állítható és kikapcsolható, a csúszókuplungnak van rásegítése, és a tempomat sem maradt el. Az ülésmagasság 854-874 milliméter, a szabad magasság 252 milliméter. Plexiből rendelhető magasított is, a világítás ledes. A Norden 901 száraz tömege 204 kilogramm.

A Norden 901 a hírek szerint még ebben a hónapban a kereskedésekbe kerül világszerte. Ára várhatóan a KTM 890 Adventure és Adventure R közé ékeli be, ez nagyjából négymillió forintot jelenthet.