Jól teljesít az európai motorpiac

2021.11.05. 09:45

A koronavírus-járvány kirobbanása érzékenyen érintette a motorkerékpár-ipart is, 2020 első felében visszaestek az eladások. Az év végére azonban magához tért és növekedésnek indult a piac, az emelkedés 2021-ben is folytatódott. Több gyártó is beszámolt már a kedvező folyamatokról, a Ducati például több motort adott el eddig idén, mint tavaly egész évben, a BMW pedig minden idők legjobb számait produkálja. Úgy fest, az európai piac összességében is jól teljesít.

19829287 1247141 f7d81a03efbbc0deeb9e1df5bd2d679b wm

Az Európai Motorgyártók Szövetsége, az ACEM konkrét számokat is közölt, a kimutatásból pedig kiderült, hogy a kontinens öt legnagyobb piacán – ez Franciaországot, Németországot, Olaszországot, Spanyolországot és az Egyesült Királyságot foglalja magába – 2021 első kilenc hónapjában 792.819 motorkerékpár talált gazdára. Ez 10,6 százalékkal több, mint 2020 azonos időszakában. Sőt, a pandémia előtti eladásokat is túlszárnyalva 2019-hez képest 8,2 százalékos az emelkedés.

Ezzel szemben a robogóknál viszonylagos stagnálás figyelhető meg. A szeptember végéig eladott 206.751 példány 0,2 százalékos csökkenést jelent a tavaly ilyenkorhoz képest, de ez egészen elhanyagolható különbség, főleg, ha hozzátesszük, hogy 2019 első kilenc hónapjához viszonyítva 6,8 százalékkal jobban pörögtek az eladások. Robogók tekintetében egyébként a hat legerősebb piacot vették figyelembe: Belgiumot, Franciaországot, Németországot, Olaszországot, Spanyolországot és Hollandiát.

Bár ezek a folyamatok most bizakodásra adnak okot, nem szabad elfelejteni, hogy a járműipar nehéz időszakot él. Nemcsak félvezetőkből, hanem például acélból és magnéziumból is hiány van. Ez pedig hosszabb távon is éreztetheti a hatását.