Keménytökű célszerszámok R6-alapokon

2021.11.23. 11:36

Szinte napra pontosan egy éve annak, hogy a Yamaha bejelentette, elkaszálja az YZF-R6 sportmotort. Már legalábbis, ami az utcai változatot illeti. Az eladások azt mutatták, nem érdemes nagy energiát fektetni a fejlesztésbe, azonban az már akkor is világos volt, hogy a versenypályát nem hanyagolják el. Most két friss R6 kivitelt mutattak be.

A frissített YZF-R6 Race kimondottan a pályanapok rendszeres látogatóinak készült, lényegében mindent ledobáltak az utcai gépről, ami a másodpercek hajhászásához fölösleges, és ami közúti használatra alkalmassá tette anno az R6-ot. Így nincs már fényszóró, nincsenek tükrök, a rendszámtartó ideje is lejárt.

A többi viszont megmaradt az elköszönő utcai R6-ból: KYB futómű, 320 milliméteres féktárcsák és négydugattyús nyergek elöl, sőt még a gyári elektronika is. A kizárólag zárt pályán használható R6 Race forgalmazása jövő februárban indul.

A másik verzió az YZF-R6 GYTR (Genuine Yamaha Technology Racing). Ez leginkább azoknak szól, akik a versenypályás nyílt napoknál is tovább nyújtóznak, és igazi versenykörülmények között hajtanák Yamahájukat. Erről a változatról már nem lehet azt mondani, hogy amit csak lehet, megtartottak volna az alapmodellről.

Módosított idomszett öleli körül a technikát, de érdemes megemlíteni az Akrapovic verseny-kipufogórendszerét, a superstock kategóriás programozható ECU-t, de a kábelezést is újraalkották, elöl és hátul rozsdamentes acél fékcsöveket alkalmaznak, a DID lánc is versenykörülményekhez készült, valamint a bokszban használatos állványszett is jár a géphez.

A GYTR változathoz még egy sor finomságot lehet majd külön rendelni, a teljesen fekete Race változattal ellentétben ez a kivitel fehérben érkezik a tulajdonosokhoz, hogy kapásból mehessen is rá a saját grafika. A modell jövő januártól lesz elérhető.