Bekeményít a Ténéré 700

2021.11.25. 06:32

Nyugodtan mondhatjuk, hogy ami az autóknál a SUV, az a motoroknál a túraenduró, legalábbis ami az egyes szegmensek népszerűségét (nem pedig célszerűségét) illeti. Magára valamit is adó gyártó nem létezhet ilyen modellek nélkül, a Yamahának is ott van a Ténéré 700. Persze, ahogy azt Zombi kolléga is megszakértette a tesztjében, a modell raligyökereit érdemes komoly fenntartásokkal kezelni, de az egy jól összerakott és népszerű gép. Aztán készült persze terep-orientáltabb verzió, a Ténéré 700 Rally, most pedig itt a még keményebb Raid.

Utóbbit a milánói szalonon egyelőre prototípus formájában mutatták be. Egy ilyen átiratot természetesen nem azzal indítanak, hogy egy az egyben kihajítják a meglévő technikát, így a CP2 blokkhoz nyilván nem nyúltak érdemben. Azért pakoltak hozzá egy GYTR motorvezérlőt, egy Akrapovic kipufogót, valamint egy nagy igénybevételre tervezett Rekluse kuplungot. Változtattak a levegőszűrőn, optimalizálták a hőgazdálkodást egy nagyobb hűtővel és felszereltek olajhűtőt is. A benzint két tankból szipkázza a legkeményebb Ténéré 700.

Ami viszont a Raid elnevezéshez dukáló komolyabb terepképesség szempontjából még fontosabb, hogy rendesen átgyúrták a futóművet. Az új KYB villához módosított villabefogót terveztek, a hátsó rugóstag rögzítési pontjaihoz is hozzányúltak. A rugóút elöl 270, hátul 260 milliméterre nőtt, és az állítási lehetőségek is bővültek.

Ne feledjük azonban, hogy egyelőre csak prototípusról van szó. Nem tudni, hogy pontosan milyen tervei vannak vele a Yamahának, és hogy mikor készülhet belőle sorozatgyártású változat. Az viszont sejthető, hogy versenygépet mindenképpen építenek ezekre az alapokra.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.