Hoppá: KTM-alapon készül a Brabus 1300 R

2021.12.01. 10:27

A Brabus nagyon jól csengő név az autótuning világában. Főleg Mercedesek felpöckölésével foglalkoznak, illetve olyan almárkák autóihoz is szívesen nyúlnak, mint mondjuk a Smart. Most viszont úgy fest, a motorokra is rárepülnek. Egész pontosan a KTM 1290 Super Duke R-t veszik kezelésbe.

KTM Super Duke based Brabus 1300R for 2022 01

Noha hivatalos bejelentés még nem volt, a Bennettsnek sikerült előásnia olyan dokumentumokat, amelyek egyértelműen alátámasztják a híreket, és néhány konkrétummal is szolgálnak. Így például az is kiderül belőlük, hogy a tuning-KTM neve Brabus 1300 R lesz. Ezt az elnevezést egyébként úgy védették le, hogy az motorkerékpárhoz, alkatrészekhez, kétkerekű motorizált járművekhez használatos.

Az eddig rendelkezésre álló információk szerint az egyébként is bődületesen erős, 180 lovas blokkhoz nem is nyúlnak érdemben, egészen a kipufogórendszerig marad minden a gyári formájában. A méretek ellenben változnak: 46 milliméterrel rövidebb, de 30-cal szélesebb lesz a Brabus-féle Super Duke, és öt milliméterrel a tengelytáv is rövidül. A súlyból is faragnak öt kilót, de a gyári RR-hez képest így is nehezebb marad a gép.

Egyelőre sem a megjelenés várható idejéről, sem pedig az árazásról nincsenek információk. Azt is csak sejthetjük, hogy limitált szériás modell lesz a Brabus 1300 R-ből.