A Norton is hasznot húzhat a BMW és a TVS együttműködéséből

2021.12.21. 12:27

Kiterjesztette és meghosszabbította együttműködését a BMW Motorrad és az indiai TVS. Ennek értelmében új platformok és technológiák fejlesztésére szövetkeznek. Természetesen kiemelt figyelmet kap a közös munka során. A felek egyébként már 2013 óta működnek együtt.

apache1

A TVS Motorst a negyedik legnagyobb indiai gyártóként tartják számon a Bajaj, a Hero, valamint a Honda helyi kirendeltsége mögött. Ázsián kívül is egyre erősítik jelenlétüket. Felvásárolták például a Norton romjait, és most igyekeznek feltámasztani a szebb napokat látott márkát.

Közvetve tehát arra is minden esély megvan, hogy a BMW-TVS együttműködésből a Norton is profitál majd, hiszen igen friss technológiákhoz férhetnek hozzá anyavállalatukon keresztül. Ezzel együtt a brit márka még nem árult el hivatalos információkat villanyosítási stratégiájáról. Csupán annyit közöltek, valóban terveznek elektromos modelleket.