Vagánynak tűnik, de kissé harmatos az indiai streetfighter

2022.02.10. 12:40

Az elektromobilitással foglalkozó cégek keleten is egymás után nőnek ki a földből. Indiában 2020-ban alapította az ország két legnevesebb műszaki egyeteme az Oben nevű vállalatot, egyúttal pedig bejelentették, hogy Rorr néven érkezik majd első saját, teljesen elektromos modelljük. Most be is váltották az ígéretet.

the-oben-rorr-is-a-sharp-electric-naked-bike-from-india

Az Oben Rorr egy meglehetősen vagány megjelenésű streetfighter, és valóban a elsősorban a dizájn lehet az, ami eladja. A technika ugyanis – legalábbis ahhoz képest, amit a külső sugall – nem kifejezetten acélos, mert bár a részletes specifikáció még nem ismert, annyit már tudni, hogy a végsebesség 100 km/h körüli. A mindennapi városi-elővárosi használatra azért ez is bőven elegendő.

Igaz, ezért kárpótol valamelyest a rugalmasság: nulláról negyvenre három másodperc alatt gyorsul. A kétszáz kilométeres hatótáv ellenben egészen biztató, ráadásul azt ígérik, ehhez elegendő mindössze két órát tölteni – nyilván idővel kiderül, ez mekkora részben igaz, és mekkorában marketingszöveg.

Az Oben Rorrt elsősorban Indiának és a környező országoknak szánják, és bár a formája többet ígér, összességében nagyjából a 125-ös gépek szintjét hozza majd menettulajdonságait tekintve. A bemutatót idén tavasszal tartják, egyelőre nem tudni biztosan, Európába is betörnének-e vele.